Egy szülő számára a legfontosabb dolog, amit megtehet gyermeke számára az, hogy boldogan, rendezett családi körülmények között nőjön fel és mindene meglegyen, amire csak szüksége van.

Az egészséges és boldog gyereknél nincs nagyobb álom egy szülő számára, ezért azokban a családokban, ahol erre lehetőség van, a gyereknek vagy gyerekeknek rendszerint külön, saját szobájuk is van. Ezt a szobát azonban nem mindegy, hogyan rendezzük be.

A szülők okosan gondolkodnak, ha erőlelátóan, már a gyerek érkezése előtt megálmodják a babaszobát és azt a gyerek cseperedésével folyton alakítgatják, igazítják és átrendezik a korának megfelelően. A különböző színek, bútorok és játékok azonban nem mindegy, hogyan és hol helyezkednek el. Erre figyelmeztetnek a Feng Shui lakberendezés szakértői, akik szerint a gyerekszoba fontos szerepet játszik egy gyerek életében és életminőségében.

Hihetetlen, mennyi mindenre megoldás a bútorok áthelyezése

A Feng Shui szerint a lakásunk ugyanúgy rendelkezik végtagokkal, mint maga az ember, így egy speciális térkép, az úgynevezett bágua mutatja meg, hogy az otthonunk különböző területeinek milyen funkciójuk és feladatuk van. A legfontosabb nyolc területe a Feng Shui térképnek, amiket a szobáink elrendezése, színe és hangulata képes befolyásolni:

  • a gazdaság és siker
  • a hír és hírnév
  • a szerelem és házasság
  • az egészség és család
  • az alkotókészség és gyerek
  • az önművelés és tudás
  • emberi kapcsolatok és segítőkész emberek
  • valamint az utazás

Bár különösnek tűnhet, de egyszerűbb, gyakran visszatérő megbetegedések, tanulási problémák és a szétszórtság megoldásaként is sokszor alkalmazzák sikeresen a Feng Shui technikákat a gyerekszobáknál. Ahogyan az éleket és széleket kerekíttettük le a bútorokon, vagy ahogy védjük őket sarokvédővel a gyerekek biztonsága érdekében, ugyanilyen gondossággal rendezzük is át a szobát a Feng Shui szabályai szerint. Soha ne legyen a gyerek ágya az ajtóval szemben, a szoba közepén vagy az ablak alatt.

Fen Shui gyerekszoba trükkök a gyakorlatban

Boldog gyermekkor egy Feng Shui szerint berendezett gyerekszobában

Boldog gyermekkor egy Feng Shui szerint berendezett gyerekszobában

A gyerekszobára ugyanazok az irányelvek vonatkoznak a Feng Shui szerint, mint a többi szobára. Vagyis feltétel, hogy a szoba alapszíne ne legyen rikító, kirívóan harsány, helyette inkább törekedjünk a lágyabb, semlegesebb színekre és inkább a bútorok, játékok és egyéb tárgyak legyenek színesek. Használjunk természetes színeket mint a zöld és a drapp, mert ezek természet energiát hoznak létre. Az ajtóval szemben ne legyen ablak, hiszen ezen át kiáramlik az energia. Azonban ha a házunk már eleve így épült, érdemes üvegmatricákkal, függönnyel, kristálygömbökkel megtörni ezt a kiáramlást.

Kerüljük a szúrós, dárda alakú és éles tárgyakat, még díszítő elemként is, ezek koncentrációs zavart, nyugtalanságot és teljesítmény romlást vonzanak be. Tükröt úgy szereljünk fel, hogy minél többet mutasson meg, érdemes egész alakos tükröt felszerelni, hogy ne sérüljön a kamasz gyerek önképe sem. Lehetőleg ne egy félszobába nyomorogjon a gyerek, legyen élettere, mivel ellenkező esetben önértékelési problémák léphetnek fel.

Gyerekkorban segít, ha a babaágy közel van az ajtóhoz és az anyához. Egyesek szerint ha sokat sír és nyugtalan a gyerek, érdemes bemérni radiesztéta segítségével, hová kell áthelyezni az ágyat. Érdemes színes képekkel, festményekkel és családi fotókkal díszíteni a gyerekszobát is, ez erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot. Kerüljük az erőszakos elemeket, játékokat, posztereket, ezek szorongást, félelmet és agressziót vonzhatnak be. A világosság pedig mindig pozitív energiát hordoz, ezért legyen nagy ablak, ami jól beengedi a fényt.