A lépcsőkészítés mikéntje nem csak az épülettől, de az ügyfelek elképzeléseitől is függ, vagyis mindent figyelembe kell venni a tervezés során.

Egy új falépcső készítésekor számos szempont dönti el, hogy milyen is lesz a végeredményA legfontosabb a rendelkezésre álló hely, hiszen nem tervezhetünk grandiózus lépcsőt oda, ahol csak egy kisebb csigalépcső fér el, és persze ugyanebből a megfontolásból nem teszünk kis méretű lépcsőt oda, ahol rengeteg hely áll a rendelkezésünkre, hiszen egyrészt felesleges lenne a spórolás, másrészt nem is mutatna jól.

Azonban az épület kialakításának figyelembevétele csupán az egyik szempont, az ügyfél elképzelése az igazán fontos; ehhez egy minden részletre kiterjedő beszélgetésen át vezet az út. Ha mindent tisztáztunk, megkezdődik a tervezés, melynek során folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a megrendelővel, és csak akkor kezdjük el a lépcső készítését, ha mindenre rábólintott.

Amennyiben szeretné egyedi falépcső készítésével megbízni cégünket, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén, tegye fel kérdéseit, és kérjen árajánlatot!