Egy faborítású lépcső készítésével érhető el a legjobb végeredmény: az esztétikus, strapabíró és „csöndes” lépcső!

faborítású lépcső készítése megéri, méghozzá több szempontból is: egyrészt a fa esztétikus látványa miatt, másrészt a hosszú élettartam miatt, harmadrészt pedig a zajok csökkentése érdekében. Aki élt már olyan, többszintes lakásban, illetve házban, ahol a lépcsőnek nem csak a borítása, hanem az egész szerkezete fából készült, az tudja, miért is fontos a harmadik tényező.

A faszerkezetű lépcső – és acélszerkezetű társai is – meglehetősen hangosak, amikor valaki közlekedik rajtuk, és ez akkor sem változik meg, ha valamilyen alsó burkolatot is kap, sőt, ekkor válik igazán hangossá. A dübörgő hang annak köszönhető, hogy az ilyen lépcső kvázi dobként viselkedik, azaz a lépőfelület dobbanásait a burkolat felerősíti, akárcsak egy dob esetében annak teste. Persze léteznek ez ellen különféle hangcsillapító megoldások, amelyek képesek elnyelni a hangot, de össze sem hasonlíthatóak egy olyan betonlépcsővel, amely faborítást kapott.

Ebből következik, hogy a minden szempontból legjobb megoldás a faborítású lépcső készítése, amelynek esetében a szerkezet szilárd, és a fa – illetve a rá helyezett szőnyeg – elnyeli a lépések zaját, maga a szerkezet sem recseg, így pedig nyugalom és csönd uralkodhat a házban – vagy legalábbis nagyobb nyugalom és csönd, mint egy teljes egészében fából épített lépcső esetében.

faborítású lépcső készítésével ráadásul rendkívül mutatós eredmény érhető el, ami tartós, és hosszú távon is megőrzi szépségét, ráadásul könnyen fel is újítható, ha arra van szükség. Cégünk sokéves tapasztalattal rendelkezik nem csak a tömörfa lépcsők tervezésében és kivitelezésében, hanem a faborítású lépcsők készítésében is. Kiváló minőségben és kedvező árakon dolgozunk, ezért minden szempontból érdemes Önnek is hozzánk fordulnia!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és bővebb információra lenne szüksége a faborítású lépcső készítésével kapcsolatban, illetve, ha szeretne megbízást adni cégünknek, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!