A modern technológia káprázatos eredményekre képes, mert még nagyobb kényelmet tud csempészni az életünkbe. A technológia segítségével sok minden gyorsabban elkészül, számos dolog tartósabb lesz és a saját igényeinkhez szabható.
A lépcső, mint az otthon része
Sok esetben nem indokolt lemondani a nagy klasszikusokról, hiszen nem véletlenül ismerjük és használjuk őket olyan régóta. A falépcső is egy ilyen, ismert és bevált dolognak számít, amit régen és ma is szívesen választanak és építtetnek be a házakba, lakásokba.
A falépcső készítésnek megvannak a maga tradíciói, ezeket azonban ma már modern megoldásokkal is szokás vegyíteni. A lehetőségek megtöbbszöröződtek, ahogyan teltek az évek, köszönhetően a technológiai fejlődésnek, ami több eszközt ad a tervezők, szakemberek kezébe.
Egy lépcső megtervezése és gyártása sok szempontot magába foglal, amit a belsőépítésznek, az asztalosnak, na és a megrendelőnek is egyeztetnie kell egymással. A végső megállapodások alapján körvonalazódik az is, hogy mennyibe fog kerülni maga a lépcső.
Mi alakítja az egyedi lépcső árát?
A lépcső csakis akkor éri meg az árát, ha a végeredményben egyesül a kényelem, a biztonság, az esztétikum, a funkcionalitás, de az időtállóságról se feledkezzünk meg.
A lépcső árába bele kell kalkulálni a következő tényezőket:
1. A beltéri lépcsők kevesebbe kerülnek, mert könnyebb velük tervezni és a kialakításuk sem ütközik kihívásokba. Nem kell időjárásállónak lenniük és az anyagválasztásban is nagyobb szabadságot kapnak a szakemberek.
A fa a klasszikus alapanyagok egyike, de persze nem mindegy, hogy milyet választanak. A tartós típusok közé sorolható például a tölgy, aminek az ára akár milliós nagyságrendű is lehet, az olcsóbb fát pedig a fenyő képviseli.
2. Az anyagköltségek mellett ott vannak még a tervezési és a kivitelezési költségek. Mennyire egyedi, bonyolult szerkezetű vagy rendhagyó kinézetű egy lépcső? Mekkora méretben, milyen alkatrészekből fog elkészülni, mennyire lesz komplex a beltéri építmény?
A lépcső elhelyezkedése is számít, mert ha az egyedisége az elhelyezésben is megnyilvánul, akkor trükkösebb hozzáférni és megépíteni is. Ezek a lépcsők bonyolultabbak lehetnek, több velük a munka és próbára tehetik a szakemberek tudását, valamint kreativitását is.
3. Végül beletartozik a végső összegbe az is, hogy a lépcső a megépítés után mennyi karbantartást igényel majd. Talán ez nem hangzik túl logikusnak, de az igazság az, hogy a lépcsőért még azután is fizetnie kell a tulajdonosnak, miután az elkészült. Egy olcsó, hanyagul megépített lépcsőre később még költeni kell és rendszeresen javíttatni, felújíttatni, karbantartani.
A színvonalas lépcső ára magába foglalja azt is, hogy mennyire lesz tartós az ingatlan új belsőépítészeti eleme.
A lépcsőt megtervezzük és el is készítjük
A csapatunk nagyon jól ismeri a beltéri lépcső készítés minden kihívását és örömét leli abban, ha megoldást találhat ezekre a feladatokra. Örömmel fogadunk minden megkeresést, ami a fából készült, egyedi lépcsők megrendelésére vonatkozik.
A lépcső nem csupán egy szükséges belsőépítészeti elem, hanem az otthona ékessége is, ennélfogva érdemes időt szánni rá. Keressen minket bizalommal, ha Ön is egyetért velünk és szeretne új lépcsőt használni a lakásban vagy a házban!
Az érdeklődőkkel elbeszélgetünk arról, hogy milyen az álmaik lépcsője, majd az információk alapján összeállítunk egy személyre szóló árajánlatot is. A weboldalunkon szerepelnek az elérhetőségeink, tegye meg az első lépést az új lépcsője felé!
